A háttérben pedig megy a kézfogósdi.
Magyarországon még akkor is képesek egymásnak rontani a fideszes és az ellenzéki táborhoz tartozók, amikor labdarúgó-válogatottunk 0:4 arányban iskolázza le az angolokat, Angliában. Nem meglepő tehát, hogy az Európai Uniót illető politikai viták már egyenesen vérre mennek. Pedig valójában mindkét oldal ugyanúgy tévedésben van. Az eltérés mindössze annyi, hogy más politikai maszlagot etetnek velük.
A fideszes narratíva szerint Orbán Viktor (és általa Magyarország) szabadságharcot vív az Unióval, Brüsszellel, Washingtonnal (főleg, ha éppen Joe Bidennek hívják az USA elnökét), a skandinávokkal, és úgy általában a nyugati világgal hazánk megmaradásáért. Az elmúlt évek számtalan példát szolgáltatnak ennek igazolására, elég csak címszavakban annyit felidézni, hogy „migránsok”, „LMBTQ”, „nemátalakító műtétek óvodásoknak”, vagy „a gazdasági válságot előidéző, azt elmélyítő brüsszeli szankciók”. Csakhogy egy olyan szabadságharcról van szó ez esetben, amelyben
Orbánnak esze ágában sincs komolyabban megsebesíteni, nemhogy legyőzni ellenfelét.
Ezzel ugyanis elvesztene egy igen hatékonyan működő kampányelemet: az Uniót, mint rettegett ellenségképet.
Az ellenzéki megközelítés szerint – amit többek között Ursula von der Leyen vagy épp Judith Sargentini, míg itthon például Dobrev Klára is erősen táplál – az Európai Unióhoz való szoros kötődés a záloga a virágzó életnek Magyarországon. A végtelenül lebutított kampányok miatt ebben az esetben sem kell többet, vagy mást említeni, mint „Európai Ügyészség”, „Európai Egyesült Államok”, „jogállamisági jelentés”, „visszatartott uniós pénzek”, vagy „választási autokrácia”. Csakhogy mindezen kifejezések, és a mögöttük lévő intézkedéstervezetek
pusztán szimbolikus jelentőséggel bírnak, egyiktől sem kell igazán tartania Orbánnak, hogy végrehajtásra kerülnek.
Nem érdeke az Uniónak ugyanis, hogy az állandó rosszfiúként viselkedő Orbánt elveszítse az Unió tagállamainak kormányfői közül: hiszen ki máson tudná ilyen szemléletesen bemutatni, hogy az Uniónak milyen értékei vannak? (Nem beszélve a német autóiparról, amely nagyon kedvező feltételek mellett létezhet Magyarországon.)
Összegezve tehát
a kormány az ördögöt, az ellenzék a megváltót látja (láttatja) az Unióban, miközben a valóság az, hogy ez az ördög nem rabolja el a nemzetünk lelkét, és ez a megváltó nem hozza el az aranyéletet ide – és ezt Orbán és az Unió is tökéletesen tudja. De megéri nekik úgy tenni, mintha nem tudnák.
Paul-Henri Spaak meg forog a sírjában.