A kérdés természetesen nem Molnár Zsolt vagy Gyurcsány Ferenc választási lehetőségére utal, ők nyilvánvalóan elindítanak és visszaléptetnek jelölteket háttéralkuk révén.

A kérdés azon választópolgárokra vonatkozik, akik részt kívánnak venni az előválasztáson és a legjobbnak vélt jelöltet szeretnék támogatni szavazatukkal. Ők nincsenek könnyű helyzetben.

Mint ismert, a DK, a Jobbik, az LMP, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd között tavaly december végén létrejött hatpárti megállapodás értelmében a 2022-es országgyűlési választások alkalmával a nevezett pártok szorosan együttműködnek a kormányváltás érdekében. Ez a gyakorlatban közös listát, közös egyéni választókerületi jelölteket és közös miniszterelnök-jelöltet jelent. Az egyéni választókerületek jelöltjeiről és a miniszterelnök-jelölt személyéről előválasztással döntenek. Az egyéni választókerületi jelöltekről egyelőre leginkább a politikusok. 

Magyarországon előválasztás lebonyolítására a 2019-es főpolgármesteri kampány során került először sor. 2014-ig a kétfordulós választási rendszer miatt nem merült fel annak a lehetősége, hogy előválasztást tartsanak, hiszen ezt lényegében az első forduló váltotta ki és a második fordulóban lehetett taktikázni azzal, hogy ki kit támogat a második körben. A 2014-es és 2018-as országgyűlési választások alkalmával pedig az ellenzéki pártok között húzódó ellentétek miatt nem jöhetett szóba olyan szintű együttműködés, mint amit az előválasztás jelent. A 2022-es választásoknak viszont már úgy fut neki a teljes ellenzék, hogy az azt megelőző évben előválasztást tartanak.

Gyakran hangoztatott frázis, hogy a demokrácia mindössze annyit jelent, hogy négy évente választásokra kerül sor és ekkor, illetve ezt megelőzően néhány hónappal aktívak a pártok és a politikusok.

Az előválasztás intézménye alkalmas arra, hogy ezt a vélekedést valamelyest megcáfolja.

Hiszen a választásokat megelőző évben lefolytatott előválasztás, illetve előválasztási kampány két rendkívül fontos célt is szolgál: egyfelől a politikus jobban megismeri azt a körzetet, annak lakosait, a megoldandó problémákat, ahol indulni szándékozik, másfelől pedig a választónak is lehetőségében áll jobban megismerni azokat a jelölteket, akik az ő képviseletére aspirálnak, hogy aztán az általa legmegfelelőbbnek tartottra adja le a voksát. Az előválasztás intézménye tehát alkalmas arra, hogy csökkentse a távolságot választó és politikus között, hogy erősítse a kölcsönös bizalmat közöttük, illetve hozzájárul a tájékozottabb választói döntéshez is.

A valóság azonban közbeszólni látszik. 

Hiába ugyanis a fentebb írt kívánatos célok, a hatalmi érdekek felülírják azokat. Ennélfogva pedig nagyon hamar meginog a bizalom az előválasztást illetően azon választók körében, akik nem tartoznak az ellenzéki törzsbázishoz. Hiszen amennyiben azt látják ezen választópolgárok, hogy az előválasztás hatalmi érdekeket szolgál és nem arról szól, amiről rendeltetése szerint kellene, hogy szóljon, azon rigmusok, miszerint „az előválasztás a demokrácia ünnepe, ahol az emberek kezében van a döntés”, hiteltelenné válnak. Ahogy az ezeket hangoztató pártok, politikusok is. Hogy ezen hatalmi érdekek konkrétan hol érhetőek tetten, pontokba rendezve az alábbiakban kerülnek említésre.

1. Tóth Csaba és a Jobbik gusztustalan frigye

A Jobbik Zuglóban az MSZP-s Tóth Csabát támogatja az előválasztáson. E mondat különösen akkor hat megdöbbentő erővel, ha rögzítésre kerül, hogy a) ki is az a Tóth Csaba, hogy b) ki ellenében nyerte el valamennyi ellenzéki párt – kivéve a Momentum – bizalmát, valamint, hogy c) mi szerepelt a Jobbik eredeti alapító nyilatkozatában.

 a) Tóth egy olyan politikus, akiről Karácsony Gergely egy kiszivárgott hangfelvételen azt állítja, hogy többször megfenyegette a családját, illetve aki – több MSZP-s társával együtt – szétlopja a kerületet. (Karácsony azóta ezeket a kijelentéseit cáfolta.) Tóth a zuglói parkolási panamában is mélyen érintett: fideszes politikusokkal kötött egyezségek nyomán kiemelt szerepet vállalt abban, hogy egy velejéig korrupt parkolási rendszer jöjjön létre a kerületben. Az ő nevéhez fűződik továbbá Sápi Attila, helyi MSZP-s képviselő nyom nélküli eltűnése is. Tóth Csaba nyilatkozta azt is a Partizánnak, hogy árulóként tekint (az akkor még fideszes) Hadházy Ákosra a fideszes trafikmutyi leleplezése miatt, ő ugyanis soha nem rántaná le a leplet hasonló ügyről, ha a saját pártján belül ütné fel a fejét ilyesmi.

 b) Tóth Csabával szemben a Momentum színeiben Hadházy Ákos jelentkezett be az előválasztási küzdelembe. Hadházy volt az, aki leleplezte a fideszes trafikmutyit még 2013-ban és azóta is ő az, aki talán a legeltökéltebb a korrupció elleni harcban. Számtalan alkalommal világított már rá uniós támogatások nyilvánvaló ellopására, illetve több, mint fél millió aláírást gyűjtött össze annak érdekében, hogy Magyarország csatlakozzon az Európai Ügyészséghez.

 c) A Jobbik eredeti alapító nyilatkozatában szó szerint a következő szöveg szerepelt: „a Jobbik Magyarországért Mozgalom előtt álló elsődleges feladat a kommunista utódpárt és a vele összeforrt szélsőséges liberálisok eltávolítása a politikai hatalomból”.

A képlet a Napnál is világosabb: Tóth az abszolút favorit ebben a körzetben (korábban kétszer is meggyőző fölénnyel nyert), így egy biztos parlamenti mandátumot nem fog kockára tenni az MSZP-P-szövetség, a DK, az LMP és a Jobbik sem az elvek miatt.

Ilyenkor ugyanis az olyan elvi megfontolások, mint amilyen például a közélet tisztasága érdekében való fellépés, háttérbe szorulnak. Egyedül az elvtelenül megkötött alku számít, ami minden bizonnyal a Jobbik kezét is megkötötte: más választókörzetekben a Jobbik jelöltjeinek támogatásáért cserébe Zuglóban Tóth Csaba támogatását kérték a párttól.

2. Száműzött vagy önként távozó szocialisták?

Molnár Gyula, korábbi MSZP-elnök állítása szerint az MSZP jelenlegi elnöke, Tóth Bertalan, illetve a Párbeszéd társelnöke, Karácsony Gergely úgy kötöttek megállapodást a DK-val és Gyurcsány Ferenccel az előválasztáson való indulását illetően, hogy őt erről előzetesen nem tájékoztatták. Ezzel az állítással áll ellentétben Tóth Bertalan azon kijelentése, miszerint Molnár maga szeretett volna a DK-hoz csatlakozni, ami miatt párttagságát fel is függesztették. Egy olyan megállapodásról van szó, amelynek értelmében Molnár Gyula választási győzelme esetén a DK frakciójához csatlakozik majd az Országgyűlésben. Hogy valóban Molnár szerette volna, hogy így legyen vagy az MSZP vezetése ezt a megoldási lehetőséget ajánlotta fel a DK-nak azért cserébe, hogy más körzetekben DK-s támogatást élvezzenek az MSZP-P jelöltjei, vagyis, hogy melyikőjük hazudik: igazából lényegtelen.

Nagyon hasonló a helyzet Szakács László ügyében is. Elmondása szerint úgy léptették vissza pártjának vezetői az előválasztáson, hogy meg se hívták arra a tárgyalásra, ahol erről döntést hoztak. Szakács megdöbbent a döntés hallatán, ami miatt – tekintettel arra, hogy 26 évig volt az MSZP kötelékében – keserűségéről vallott. Horváth Csaba szerint azonban nem lehet nagyon őszinte ez a keserűség, hiszen maga Szakács volt az, aki úgy döntött, hogy a DK az a közösség, amelyik közelebb áll hozzá, illetve, aki miután tudomást szerzett arról, hogy az MSZP visszalépteti, fél órával már egy DK-s sajtótájékoztató keretében beszélt arról, hogy távozik az MSZP-ből. Ugyancsak, hogy melyikőjük hazudik: igazából lényegtelen.

A lényeg ugyanis az, hogy abban a hatpárti összefogásban, amelyben az egyetlen összetartó kapocs annyiban foglalható össze, hogy „O1G”, illetve amelyben – ennek megfelelő, tehát elv nélküli – háttérpaktumokat kötnek, ott

politikus és pártvezető sem érti, hogy miért különb az MSZP a DK-nál.

Ami a politikus karaktert illeti: Molnár Gyula és Szakács László is, miközben elmondásuk szerint megdöbbentek és keserűséget éreznek az MSZP-től való eltávolodásuk miatt, közel sem zárkóznak el attól, hogy DK-s politikusnak tekintsék őket. Miért is zárkóznának el: ugyanazt a kampányszöveget kell mondaniuk DK-sként, mint MSZP-sként. Ráadásul a DK-nak még nagyobb a támogatottsága is, így jobb eséllyel pályázhatnak listás helyekre vagy kormányváltás esetén miniszteri, államtitkára posztokra, ám ezzel a magyarázattal persze nem állhatnak elő. Végül bedobhatják azt a kártyát, miszerint őket, mint ártatlan, csak a jót akaró politikusokat kitaszították a pártjukból.

Ami a pártvezető karaktert illeti: Tóth Bertalan és Molnár Zsolt is küszködik azzal, hogy választ adjon arra a kérdésre, miben tér el egymástól az MSZP és a DK. A választ pedig nyilván tudják, hogy semmiben, mindössze a DK-nak magasabb a támogatottsága, de ezt – lévén a párt vezetői – nem mondhatják. Így marad az, hogy azt állítják, politikusaik a DK-hoz kívánnak csatlakozni, ami az ő kizárólagos döntésük és nem tudnak mást tenni, mint elfogadni azt.

Így tehát hamar olyan kellemetlen helyzetben találja magát egyik-másik fél is, amit az elvek maximális hiánya és a hatalmi érdekek kizárólagos megléte szül. A pártvezetők számára egy-egy politikus adásvétele pusztán az üzlet részét jelenti (támogatásért cserébe ellentételezés), míg a politikusok számára (mivel az elvek feloldódnak az „O1G” által) szabad az út bármelyik másik párthoz, akár egyik napról a másikra biztosított a csatlakozás lehetősége. Ezt bevallani persze nem lehet, így marad az egymásra mutogatás.

3. Lepaktálgatni

Az eddig tárgyalt első két pont a harmadik pont nevesített eseteiként értelmezhetőek. A jelenség azonban általános, országos szintet ölt. A pártok és politikusaik, bár rendre kinyilatkoztatják, hogy az előválasztás során az emberek hoznak döntést azzal kapcsolatban, hogy egy adott körzetben melyik jelölt a legalkalmasabb arra, hogy legyőzze fideszes versenytársát a 2022-es választásokon, inkább maguknak tartják fenn a jogot ennek eldöntésére. A Jobbik deklarálta talán elsőként, hogy ők csak abban a körzetben indítanak saját jelöltet, ahol valós esélyük van a győzelemre, ez körülbelül 30 körzetet jelent. A többi, ezeken kívül eső körzetben választásra jogosult szava nem számít ebben a kérdésben, akik jobbikos jelöltet támogatnának szívesen? A félreérthetetlen jelek szerint nem, ezeknek a választóknak azzal kell beérniük, hogy a Jobbik – noha az előválasztás még csak el sem kezdődött – már most odateszi a logóját egy DK-s vagy Momentumos jelölt neve mellé. Félreértés ne essék, 

az összefogás valóban arról szól, hogy a Jobbik például valamennyi másik pártot támogatja, ahogy az összes többi párt is támogatja a Jobbikot, jelenleg azonban még az előválasztás előkészületének szakaszában jár az ellenzék.

Most arra kéne koncentrálnia minden pártnak, hogy a lehető legtöbb körzetben indítson saját jelöltet a többi párt jelöltjeivel szemben, hogy valódi versenyhelyzetről, valódi előválasztásról lehessen szó, aminek jótékony hatásairól fentebb már szó volt. Így, enélkül, ezt megspórolva az előválasztás pártok közötti elő-előválasztássá alakul át. Természetesen nemcsak a Jobbik döntötte el, hogy esze ágában sincs minden körzetben saját jelöltet állítani, valamennyi párt alkudozásokba bocsátkozott. Néhány körzetet leszámítva tehát valódi választási vitákra nem igazán lehet számítani. A legtöbb helyen ugyanis már lefutott a verseny, mivel az alkudozások révén – ha azok a benne résztvevők szemszögéből tekintve eredményesek – amelyik párt az egyik körzetben a másik jelöltjét támogatja, az a párt egy másik körzetben élvezi annak a pártnak a támogatását, amelyiknek a jelöltjét támogatja. Ez csupán megegyezés kérdése.

4. Ugyanaz, mint a Fidesz?

Programalkotó narratívaként merül fel minduntalan az ellenzéki oldalon, hogy Orbán Viktor egy diktátor, az ország pedig, amit felépített, egy diktatúra. Ennek alátámasztására nagyon gyakran a választójogi törvény kerül elő, amelyet az ellenzékiek szerint úgy alkották újra, hogy az a Fidesznek kedvezzen. Kétségtelen, hogy a választókerületek határainak átrajzolásával, a határon túliak szavazati jogának megadásával, a győzteskompenzációval a pálya jelentősen a kormányzópártok javára lejt.

De mi ad fedezetet arra, hogy kormányváltás esetén egy igazságosabb választási rendszert alkotnak majd? Mitől lennének különbek az ellenzékiek, mint fideszes társaik?

Főleg annak fényében tekinthetőek relevánsnak ezek a kérdések, hogy az előválasztás révén kitűnő alkalom kínálkozott arra, hogy az ellenzék megmutassa: ők tényleg az emberek kezébe adják a döntés lehetőségét, ahogy azt a fejlett demokráciákban szokás. Ehelyett füstös szobák mélyén köttettek elvtelen paktumok. Egy ország vezetésére bejelentkező szövetségtől mindez pedig elfogadhatatlan. Hiszen ha már egy saját maguk által megszervezésre és lebonyolításra kerülő házi előválasztás során is hatalmi érdekekből fakadó hitelességi problémák adódnak, akkor mire lehet számítani esetleges kormányzásuk alkalmával?

+1. És amiről még csak sejtésünk sincsen

Érdemes ráadásul hozzátenni, hogy az előbbiekben részletezett 4 pont a nyilvánosság számára hozzáférhető tények alapján tevődik össze, annak ellenére, hogy valamennyi párt jól felfogott érdeke, hogy ilyen vagy ehhez hasonló ügyek ne kerüljenek napvilágra. Ez a 4 pont ugyanakkor már önmagában is elegendő alapul szolgál ahhoz, hogy a választók egy jó része bizalmatlanul viszonyuljon az előválasztáshoz és emiatt ne is vegyenek azon részt.

Vajon mi történne, ha fény derülne mindarra, amit egyelőre még homály takar?

A cikk eredeti megjelenésének dátuma: 2021 június 25.

Kép: Koszticsák Szilárd (MTI)