Magyarország újra választásra készül.
A 2022-es országgyűlési választásokhoz közeledvén egyre élénkebben és gyakrabban sejlenek fel bennem azok a gondolatok és érzések, amiket 4 évvel korábban gondoltam, éreztem. Ezek közül egy arról a rendkívül mérgező megnyilvánulásról szól, amivel tömeges méretben legelőször a 2018-as parlamenti választások estéjén szembesültem. Azon az estén, amikor – ha nem is teljes körűen és jogerősen, de minden kétséget kizáróan – nyilvánvalóvá váltak az eredmények: a Fidesz újabb kétharmados többségre tett szert.
Gyakorlatilag nem volt olyan cikk, amelyhez ne írta volna valaki hozzászólásként oda, hogy „Az utolsó, aki elhagyja az országot, kapcsolja le a villanyt!”, sőt, számtalan hírportál Facebook-bejegyzése alatt (ebbe a körbe főként az Index.hu vagy a 444.hu sorolható) az ilyen és ehhez hasonló kommentek egyenesen a legtöbb lájkot kapták. Ám gyakori megjegyzés volt a „Na, én most húztam el ebből az országból”, a „Sziasztok, én léptem innen” vagy a – és mind közül ez volt a legmérgezőbb – „Ezért menekültem külföldre x éve” és még ki tudja, hogy hány, máshogy megfogalmazott, azonos tartalmú szöveg.
Az alábbiakban három szempont mentén ismertetem, miért tartom hazánk és a benne élők számára mérgezőnek azt a mentalitást, amiből az idézett kommentek erednek. Tehát nem konkrétan ezen hozzászólásokra, hanem a mögötte rejlő gondolkodásmódra szeretnék reflektálni tágabb kontextusban, hiszen ez a mentalitás nemcsak választások estéjén mutatkozik meg, hanem folyamatosan benne él sokakban.
1. Az a bizonyos „Isten adta Nép”
Amíg egy országban demokratikus választáson döntenek arról, hogy ki váljon döntéshozóvá, addig egy ország polgára
ne nézze hülyének polgártársait a szavazatuk miatt.
(Az idézett kommentelők azáltal nézik hülyének a választókat, hogy kifejezik: ők már rájöttek arra, hogy ebben az országban nem lehet élni a kormányzó politikai erő miatt és tudják, hogy előbb-utóbb, egyszer a leghülyébb választó is rádöbben erre, akit azzal a felszólítással köteleznek – és aláznak meg egyben –, hogy ne felejtse el lekapcsolni a lámpát.)
Egyrészt éppen azért élünk demokráciában, ahol bizonyos időközönként választásokat tartanak, mert mindenkinek joga van arra szavazni, akire szeretne, hadd legyen ez mindenkinek a szuverén döntése. Nem véletlenül nem ruházható át a szavazati jog gyakorlása másra. Másrészt – és ennek az érvnek szintén az ágyaz meg, hogy demokráciában élünk, ahol időről-időre szavazhatunk – a többség szava dönt, amit – leszámítva az egyértelműen bizonyított, a végeredményt érdemben torzító választási csalással lefolytatott választást – egész egyszerűen el kell fogadni. Máskülönben könnyen egy toporzékoló kisgyereknek tűnhet az ember, aki nem képes beismerni a vereség tényét.
2. Az ember nem bújhat el saját maga elől
A szóban forgó kommenteket jegyző magyarok jelentős része, általánosságban véve pedig a magyarok egy nem elhanyagolható hányada elégedetlen azzal a helyzettel, annak valamennyi körülményével együtt, amiben élni kényszerül és azt
nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy egy másik országban könnyebben boldogulna vagy jobban érezné magát a mindennapok során.
Biztosan akad kivétel, de ez a szűk kisebbség, méghozzá azért, mert véleményem szerint az ember – bárhova is költözzön a világon – mindenhova magával viszi ügyes-bajos dolgait. Még akkor is így van ez, ha átmenetileg úgy érezheti az ember, hogy megszabadult a gondjaitól. De ami pozitívum, ami erény, az – a standardizáltság miatt – más országban és Magyarországon is az, illetve, ami negatívum, ami rossz tulajdonság, az – ugyanazon ok miatt – máshol is az. Tehát például, aki jól kommunikál és könnyen dolgozik össze másokkal, az nem veszti el ezen képességeit külföldön sem, illetve ennek fordítottja is igaz: aki nem kommunikál jól és nem dolgozik könnyen össze másokkal, az – pusztán a kiköltözés tényénél fogva, amiatt – külföldön sem lesz ezen képességek birtokában.
3. A felelősség nem terhelhető másra
Gyakran hangoztatott vélemény, amit én is számtalan esetben hallottam már korombeliektől, hogy Magyarországon a körülmények nem megfelelőek vagy nem is adottak ahhoz, hogy az ember igazán boldogulhasson és kiteljesedhessen. Részben el tudom ezt a véleményt fogadni, tekintettel arra, hogy előállhat olyan helyzet, amikor nem a megfelelő ember kerül egy-egy helyre. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy
az ember nem lehet kiszolgáltatottja teljes mértékben a körülményeknek, azokat igenis alakítani is tudni kell.
Könnyebb persze azt mondani, hogy „ha nincs ez, vagy nincs az, akkor sokkal jobb lenne a helyzetem”, ezen megszólalások nagy része azonban nem más, mint puszta kifogás, ha úgy tetszik: felelősséghárítás. Sokan elkényelmesednek, kvázi belenyugszanak egy – számukra egyébként hátrányos – helyzetbe, amin nem akarnak (vagy nem mernek) változtatni, inkább azt hangoztatják, hogy a változás nem rajtuk múlik. Természetesen itt is akadhatnak kivételek, de az én megítélésem szerint az esetek túlnyomó többségében a körülmények alakításában való tehetetlenség állapotának hangoztatása, rögzítése dominál.
Bármi is lesz az előttünk álló választás végkifejlete, Magyarország április harmadika után is a közös otthonunk marad, így hát közösen is kell a javát szolgálnunk.
„Szeretlek kis hazám minden hibád ellenére, // Meg sem kérdezném már magamtól, hogy innen elmennék-e”
A cikk eredeti megjelenésének dátuma: 2022. február 21.
Kép: