2022-től újabb Fidesz kétharmad lesz a magyar Országgyűlésben. Mára egyértelművé vált, hogy a jelenlegi ellenzék alkalmatlan arra a szerepre, hogy valódi kihívója legyen a fennálló hatalomnak.
Óriási vereséget szenvedett el az ellenzék a parlamenti választásokon, mondhatni a vártnál nagyobbat. Maga a vereség ténye többé-kevésbé várható volt, de még a Fideszt is meglepte az újabb kétharmad, ráadásul az ekkora győzelem. Ha a dolgok mögé próbálunk nézni, akkor viszont rá kell jönnünk, hogy a vereség ténye előre kódolva volt ebben az összefogásos rendszerben. Orbán Viktor a választások éjszakáján elmondott győzelmi beszéde rávilágított a lényegre: a jelenlegi pártok akárhogyan is fogtak össze az elmúlt 12 évben, a parlamenti választásokon annak mindig csúfos vereség lett a vége. Be kell látni végre, hogy a jelenlegi ellenzék a jelenlegi pártokkal és vezetőikkel alkotmányos keretek közt soha nem lesz képes leváltani a regnáló rendszert. Az országban ma ellenzékváltó hangulat van, és ahhoz hogy a Fidesz leváltásáról lehessen beszélni, először egy radikális méretű ellenzékváltásra van szükség. Sokatmondó volt az, hogy az előválasztáson végül egy olyan személy került a miniszterelnök jelölti pozícióba, akinek nincsen (országos szintű) politikai múltja. Később ez a rutintalanság kiütközött a kampány során, azonban ez egy olyan üzenet volt az előválasztáson részt vevő szavazók irányából, amely azt sugallta, hogy igény mutatkozik az ellenzéki megújulásra.
A Momentum mai helyzetét és az általa képviselt értékeket nem kommentálnám, de példaként kell hoznom az olimpia ellenes kampányt, melyet anno véghez vittek, mert be kell látni, hogy az a kampány működött. Persze az teljesen más volt, mint egy parlamenti választás kampánya, de mégis néhány tanulságot érdemes levonni belőle. Tehát azért működött, mert nagyon egyszerű üzenete volt (Budapest ne rendezzen olimpiát), könnyen érthető volt, erőteljes volt, jól szervezett volt és nem utolsó sorban új arcok csinálták az egészet. A támogatottságát tekintve nem gondolnám, hogy nagyobb volt, mint a jelenlegi ellenzéké, de mégis óriási eredményt ért el: meghátrálásra késztette a Fideszt. Az olimpia ellenes aláírásgyűjtéses kampány leuralta a közbeszédet, diktálta a tempót, amit látható módon nagyon nem szeret a regnáló rezsim, és a helyzet eszkalálódása előtt visszavonulót fújt. Ilyen erős fellépése az ellenzéki köröknek az elmúlt években csupán az előválasztás folyamata volt.
Voltaképpen az előválasztás sokkal sikeresebb volt, mint a kampány önmaga. Sikeresebb volt, mert lépéskényszerbe hozta a Fideszt, az ellenzéki kommunikáció sokkal világosabb, összeszedettebb és erőteljesebb volt, mint a kormánypárté, ráadásul egy lépéssel mindig meg is előzte. Ennek az előzésnek a legszembetűnőbb példája az volt, amikor a Fidesz által az előválasztási mozgósítás ellensúlyozására elindított „Stop Gyurcsány, Stop Karácsony” aláírásgyűjtő standok pultjai fölött a táblákon egyszerűen áthúzták/leragasztották a Karácsony nevet, és maszek módon Gyurcsány neve mellé Márki-Zay neve került. Rossz lóra tett a Fidesz, mert láthatóan Karácsonyt várták az ellenzéki miniszterelnök jelöltnek, ehhez képest MZP lett a befutó, akin eleinte –az országosan értékelhető politikai múlt hiánya miatt- csak némi késéssel találtak fogást. Persze a karaktergyilkosság „még időben” elkezdődött, mivel a választásokig több hónap volt hátra. A Fidesz tehát zavarba hozható volt, az ellenzéki lendület azonban elfogyott akkorra, amikor arra a legnagyobb szükség lett volna. Emlékezzünk vissza, hetekig állt a kampány úgy, hogy ellenzéki oldalon nem történt szó szerint semmi (látható módon). Nyilván ki kellett pihenni a nagy erőket felemésztő előválasztást, rendezni kellett a sorokat, össze kellett egyeztetni a kampányt, és a legfontosabbként persze alkudozni kellett a listást helyekről, ami ilyen sok párt esetén nagyon nehéz lehetett. Márki-Zay Péter is hasonlóan magyarázta ezt az időszakot, és próbálta megnyugtatni a közvéleményt, hogy a színfalak mögött nagyon is sok minden történik. Ez nem kétséges, de a szavazóra nincs hatással az, hogy mi történik a színfalak mögött, nem mellesleg ez idő alatt a Fidesznek is volt ideje rendeznie a sorait. A kampány végül teljes erővel bedörrent, hosszas idő után nagy nehezen elindult az ellenzéki oldalon, de nem tudott lendületet venni. A népszavazási kezdeményezés kudarca a horizonton feltűnő viharfelhők közeledését jelezte, ám ekkor még mindig lett volna esély a korrigálásra. Ehhez képest elkezdődött az az ámokfutás, ami az ellenzéki kampányra jellemző volt.
Az egész ellenzéki összefogás úgy festett, mint egy puzzle, amelynek darabkáit egy ragasztóval erőszakolták egymáshoz, de valójában az egyes darabok nem passzoltak egymáshoz, így hiába állt össze egyetlen kép a sok elemből, az mégsem volt tisztán egységes. Az összetákolt puzzle már április 3-án, vasárnap este 11 órakor darabokra hullott, amikor Gyurcsány és Jakab is rátolta a bukás felelősségét Márki-Zayra, aki eközben teljesen magányosan és megsemmisülve mondta el beszédét. A Jobbik és a DK elnökének vasárnap esti gyors értékelése és részükről a felelősség hárítása egyetlen dolgot vetített előre: ha rajtuk múlik, nem lesz továbbra sem ellenzéki megújulás. Nem fognak félreállni, nem fognak a háttérbe vonulni.
Gyurcsány Ferenc személyét az ellenzék 12 év alatt nem tudta sem lenyelni, sem kiköpni. Azonban az tény, hogy a DK-nak lesz a legnépesebb frakciója az ellenzéken belül a Parlamentben, és ezzel gyakorlatilag realizálódott, hogy Gyurcsány lett (maradt) az ellenzék vezető politikusa. Amíg ez a helyzet fennáll, addig a Fidesz ebből a szempontból kényelmesen várhatja a következő választást is. A mostani kampány során is tisztán látszott, hogy a Fidesz (a háborúellenes retorika előtt legalábbis) arra játszott, hogy a választást egy egybites Orbán vs. Gyurcsány párharccá egyszerűsítse le. Elképesztően kártékony az ellenzék számára az, hogy Gyurcsány ott van a soraikban, mert ez a Fidesznek gyakorlatilag kifogyhatatlan kommunikációs muníciót biztosít. Amíg Gyurcsány politikailag aktív, ráadásul valóban vezető szereplője az ellenzéknek, addig a Fidesz bármelyik ellenfelét összemoshatja vele, ami a mai napig még mindig egy ütőkártyának számít. Ugyanakkor az is a jelenlegi ellenzék szegénységi bizonyítványa, hogy nem tudták magukat Gyurcsány- mentesíteni, illetve egyben ez maga Gyurcsány zsenialitása is, vagy talán a kettő együtt. Önmagában az a tény, hogy a 2006-os botrányokat követően ma arról kell beszélnünk, hogy a DK elnöke a legjelentősebb ellenzéki politikus, azt jelenti, hogy politikai szempontból még mindig ő a legtehetségesebb ember ellenzéki körökben, de ez egyértelműen az ellenzék szégyenfoltja is, mert nem tudtak egy akkora formátumú politikust kinevelni, aki képes lett volna magától értetődően átvenni a vezető szerepet a baloldalon, no persze ahogy említettem korábban is, a Fidesz is erre játszott rá.
Orbán korábban nyilvánosan is megfogalmazta a centrális erőtér politikáját. Ahhoz azonban, hogy ez a centrális erőtér működjön, szükség volt a baloldal folyamatos bénázására. Lehet itt beszélni egyenlőtlen viszonyokról, újraszabott választási körzetekről és jobboldali médiatúlsúlyról, valójában ilyen viszonyok között is a negyedik kétharmad már több, mint arcpirító.
A helyzet tehát úgy fest, hogy amennyiben nagyjából marad a jelenlegi ellenzéki felállás, és nem történik valami eget rengető Fidesz botrány, vagy államcsőd, akkor elkönyvelhetjük a 2026-os kétharmadot is. Be kell látni végre, hogy Gyurcsánnyal nem megy, de nem megy se Jakabbal, se Kunhalmi Ágnessel, se Dobrev Klárával, se Fekete-Győr Andrással, se a háttérben mozgó Bajnai Gordonnal, és még sorolhatnánk. Magyarországon egy teljes politikai megújulásra van szükség, amelyet először az ellenzékkel kell kezdeni. Új perspektívát kell nyújtani, amely egységesíteni tudja a ma kettészakadt társadalmat. Olyan alternatívát kell nyújtani, amellyel végre el lehet felejteni a fideszes-nem fideszes felosztást, és lehetőség nyílik leváltani a teljes mai politikai elitet. Ha a stratégiai cél az, hogy a Fidesz leváltásra kerüljön, akkor ahhoz először egy totális mértékű ellenzékváltásra van szükség. Legoptimálisabb esetben a jelenlegi baloldal feláll és kihátrál az aktív politikából, és egy politikai űr keletkezik, amelyet betölthet egy új erő, amelynek lelkiismeretét és becsületét nem mocskolták be az elmúlt évtizedek, de ne legyenek illúzióink. Az új pártnak/pártoknak sokkal erőteljesebbnek, határozottabbnak, kreatívabbnak és egyben magasabb szellemi nívót képviselőnek kell lennie a mostani felhozatalnál. Magyarországnak ma egy centrista pártra van szüksége, amely meg tudja szólítani mind a kiábrándult jobb és baloldali szavazókat is – ne legyenek kétségeink, mind a két oldalon óriási ez a tábor. A legutóbbi választáson is rengetegen voltak, akik nem szívesen, csupán jobb híján húzták be a voksukat egyik vagy másik oldalra, tehát az alapján, hogy „a két rossz közül melyik a kevésbé rossz”. A magyar demokrácia csorbulása a jelenlegi helyzet, ami nyilván kényelmes a Fidesznek, de hathatósan asszisztált hozzá az ellenzék az elmúlt években.
A cikk eredeti megjelenésének időpontja: 2022. április 10.
Kép: bigbustours.com
