Afrika legnépesebb országában több tízezer ember tüntet a szervezett rendőri erőszak ellen. Az október eleje óta tartó demonstrációk már 69 halálos áldozatot követeltek, ennek ellenére az #ENDSARS mozgalom kitart a végsőkig a céljaik elérésének érdekében.

Az #ENDSARS társadalmi mozgalom még 2017-ben indult a Twitteren, a hashtag viszont csak idén októberben kapott nagy nyilvánosságot. Ahhoz, hogy megértsük a mozgalom követeléseit, meg kell vizsgálnunk a létrejöttének okát: a SARS működését.
A SARS
A Special Anti-Robbery Squad, köznapi nevén a SARS 1984-ben jött létre, az akkori nigériai kormány válaszaként az ország legnépesebb városában, Lagosban uralkodó erőszakos bűnözési hullámra. A részleget azzal bízták meg, hogy fedett akciókat hajtsanak végre olyan erőszakos bűncselekmények ellen, mint a fegyveres rablások vagy az emberrablások; ehhez pedig – a hatékonyság érdekében – fekete egyenruhát és fekete járműveket kaptak, bármiféle egyéni azonosító nélkül. A SARS kezdetben csak Lagosban működött, 2002-től viszont kiterjesztették a működési körüket az ország egészére is. Ez az esemény nagyban megváltoztatta a rendőrség speciális egységének modus operandiját: megrészegítette őket az egész országra kiterjedő hatalmuk, és az uniformizáció, valamint a beazonosíthatatlanságból eredő anonimitás mögé bújva az egység tagjai rendszeres visszaéléseket követtek el a lakosokkal szemben. A különleges egység hamarosan Nigéria legkorruptabb és legkegyetlenebb szervezetévé vált - illegálisan állíttattak meg és vizsgáltak át járműveket, illegálisan vettek őrizetbe ártatlan embereket, emellett pedig zsarolással adósítottak el családokat. A valódi célpontjuk viszont a jómódú, városi fiatalság volt: többszáz alkalommal követtek el szexuális bűncselekményeket fiatal nők ellen, valamint általános gyakorlattá vált az öltözködésükben a nyugati trendeket követő fiatal férfiak vegzálása, megkínzása.
Az októberi tüntetések
A SARS az emberek szemében az elnyomást testesítette meg, emiatt a társadalmi elégedetlenség fokozatosan nőtt a szervezettel szemben. A végletekig kiélezett helyzetben érezhető volt, hogy csak egy szikra kell az országos ellenállás kirobbanásához. A szikra végül október 3-án érkezett meg: ezen a napon került fel a közösségi média felületeire egy videófelvétel, amelyen a SARS tagjai lelőnek egy fegyvertelen fiatal férfit. A nigériai kormány válasza csak olaj volt a tűzre: Muhammadu Buhari miniszterelnök ugyanis bejelentette, hogy a felvétel hamisítvány, és letartóztatták annak készítőjét. A feldühített, főként fiatalokból álló tömeg ellepte Lagos utcáit, és a SARS felszámolását követelő #ENDSARS hashtag is nemzetközi figyelmet kapott, miután világsztárok tucatjai biztosították támogatásukról a tüntetőket. Az egyre nehezedő nyomás hatására a kormány október 11-én bejelentette, hogy megszünteti a rendőrség SARS egységét. A tüntetők öröme azonban átmeneti lehetett csak: három nappal később létrehozták a SWAT egységet, amely gyakorlatilag nem más, mint a SARS, csak szervezetileg átalakítva. A megmozdulások annak ellenére is folytatódtak, hogy a lagosi kormányzó kijárási tilalmat rendelt el; a tüntetők elleni állami erőszak pedig október 20-án, a Lekki mészárlásban csúcsosodott ki. A Lagos déli részén található Lekki kerületének úthasználatdíj-fizető kapuinál több ezres tömeg gyűlt össze, a békés protestáció viszont vérfürdőbe fulladt, miután a helyszínre kivezényelt katonák mindenféle figyelmeztetés nélkül a tömegbe lőttek. A legalább 12 ember halálát követelő lövésekért a katonaság nem vállalta a felelősségét, videófelvételek pedig nem születhettek az eseményekről, mert rejtélyes módon a kapukra rögzített térfigyelő kamerákat leszerelték a tüntetés előtti órákban…
Hogyan tovább?
A Lekki mészárlás után Buhari miniszterelnök televíziós beszédében a tüntetések beszüntetését és a jog és rend („law and order”) állapotának visszaállítását követelte, egy szót sem ejtve az állami rendfenntartó szervek brutalitásáról, ezzel tovább szítva a feszültséget az utcára vonuló nigériaiakban. A mészárlás és az arra adott kormányzati reakció hatására zavargások törtek ki az ország több részén is, a fellázított nép célpontjai pedig immár a rendőrkapitányságok és a kormányzati épületek lettek.
Az #ENDSARS mozgalom a SARS feloszlatását tekintette a céljának, amelyet azonban csak névlegesen ért el. A tüntetők követelései az elmúlt hetek eseményei után megváltoztak, és a rendőrség megreformálására vonatkozó törekvések mellett egyre inkább kormányellenes jelszavak jellemzik ezeket a demonstrációkat. A nigériai fiatalság nincs könnyű helyzetben: nincsen egy egyszemélyi vezetőjük, aki összehangolja a tevékenységüket; emellett pedig a kormányzati média mindent elkövet, hogy rossz színben tüntessék fel a többségi társadalom szemében az utcára vonulókat. Bár a protestálók elleni rendőri erőszak már többtucat áldozatot követelt magának, a tüntetők tántoríthatatlanok, és addig terveznek az utcákon maradni, amíg nem szereznek igazságot az elhunyt társaik számára.
A cikk eredeti megjelenésének időpontja: 2020. október 31.
Kép: Stephen Tayo (www.gq.com)