A narratívaalkotás és a szellemi műhelymunka helyett az ellenzék pártjai, politikusai sokkal inkább a látványosnak szánt performanszokkal, illetve a minél keményebb odamondogatásokkal vannak elfoglalva.
Egy parlamentáris demokráciában alapvető fontosságú, hogy az éppen hatalmon lévő kormánynak legyen ellensúlya, kontrollt gyakorló opponense. Sőt, azt is merem állítani, hogy egy igazán jó kormány csak egy felkészült, tettre kész és értelmes ellenzék mellett tud működni. Hiszen ha elfogadjuk, hogy a képviseleti demokráciában minden egyes ember szavazata számít, akkor miért ne fogadnánk el, hogy a megválasztott kormány mellett az ellenzéknek elképesztően nagy felelőssége van abban, hogy az adott ciklus alatt a hatalom kontrollja, a választás során pedig a hatalom komolyan vehető, kihívó alternatívája legyen?
Ezen a ponton azonban – ha ránézek a mostani ellenzékre – erős kételyeim támadnak. Éppen ezért foglalom most össze, hogy szerintem milyen hibái, gyengeségei vannak a jelenlegi ellenzéknek. (Cikkemnek van terjedelmi korlátja, így csak a legfontosabbakról szólok.)
Ha komolyan gondoljuk a politika szó jelentését és arra úgy tekintünk, hogy alapvetően az emberekért van, akkor kell, hogy legyenek olyan elvárásaink, amelyeket az összes politikuson (legyen kormánypárti vagy ellenzéki) számon tudunk kérni. Azaz adott esetben hiába elégedetlen valaki az éppen hatalmon lévő kormánnyal, ez nem szabad, hogy oda vezessen, hogy tőle aztán „bárki jöhet a helyükre”. Mert ebben az esetben könnyen előfordulhat, hogy ugyanolyan rossz (vagy még rosszabb) kormány kerül az ország élére, mint volt korábban.
Nézzük tehát, miért nem látja el a valódi funkcióját az „ellenzék”.
Legelsőként említve: én úgy gondolom, hogy egy politikussal szemben legitim elvárás, hogy mögötte és a pártja mögött is álljon valamiféle – lehetőség szerint minél nagyobb – intellektuális bázis. Egy olyan szellemi tér, amely a záloga annak, hogy amit az ország nyilvánossága előtt képvisel az adott politikus, az kellőképpen át legyen gondolva, ki legyen dolgozva. Hogy a politikusi nyilatkozatnak legyen tartalma és ne annyiban merüljön ki a megszólalása, hogy csak a másik oldalt ekézi. Legyen abban a megszólalásban tartalom, aminek van foganatja és ami tényleg egy létező problémáról szól, sőt: legyen abban a megszólalásban konstruktív javaslat, esetleg megoldás a problémára. Megannyi gond van, lenne miről sajtótájékoztatót tartani, ebben biztos vagyok.
Ebből a hiányosságból következik a második dolog, amit nagyon hiányolok az ellenzék részéről: nem rendelkeznek narratívával. Elméletileg az ellenzék ennek az országnak az irányítására készül. Ha pedig ez így van, akkor az lenne a minimum, hogy elhelyezik az országot a globális és a regionális térben, figyelemmel arra, hogy a kor jelenségeire, kihívásaira olyan válaszokkal álljanak elő, amelyek egy egységes, koherens, jól artikulálható, hiteles és a valósághoz közel álló narratívává állnak össze. Egy sor alapvető kérdés vár megválaszolásra a fent írtak mentén: mit gondolnak az Európai Unióról? Sikeres tud-e lenni egy transznacionális szervezet a globális vagy éppen a nemzeti problémák megoldása terén? Hogyan értékelik a jelenlegi magyar alkotmányos rendszert 30 évvel a rendszerváltás után? Milyen kül-, illetve nemzetpolitikát folytatnának? Milyen szerepet szánnak a külpolitika, a gazdaság, a kereskedelem, az élelmiszerellátás terén Magyarországnak a globális kapitalizmus időszakában? Milyen oktatási rendszert képzelnek el, ami igazodik a 2020-as évekhez? Hogyan biztosítanák a kiegyensúlyozott tájékoztatást az internet-alapú, „post-truth”-világban?
És ez csak néhány az igazán fontos kérdések közül.
És itt nemcsak arra gondolok, hogy a programfüzetük utolsó előtti oldalának az alján van két mondatban szó ezekről a problémákról, hanem arra, hogy ezeket a kérdéseket előbb érdemben meg kellene válaszolniuk, majd ezen narratív elemekből, amit a válaszok képeznek, kellene előállítaniuk egy olyan összefüggő gondolati rendszert, ami a világ és az ország problémáira adott válaszaikat, megoldási javaslataikat tartalmazza.
Végezetül: be kell látni azt, hogy a vezető, ismert ellenzéki politikusok jelentős része igen kétes megítélésű, terhes múlttal rendelkező személyiség, akik közül többen is komoly szerepet vállaltak a mostani előtti kormány idején. Ahhoz, hogy erkölcsileg stabil alapokon álljanak ezek a szereplők (ha egyáltalán van még lehetőségük erre), elengedhetetlen lenne, hogy érdemi reflexiókat tegyenek a saját kormányzásuk időszakában történt események kapcsán. Érdemes lenne elmondaniuk, hogy ha tévedtek és elmondaniuk, hogy mit csinálnának másképp, ha újra lehetőséget kapnának.
Az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz: ezer és egy probléma van a jelenlegi kormánnyal is, ahogy az ellenzékkel is ezer és egy probléma van. Csakhogy amennyiben bármely politikai tömörülés egy választás alkalmával kormányzásra kér felhatalmazást, elsődleges szempont, hogy valóban jobb is legyen az aktuális kormánytól. Hogy minőségileg is magasabb szintet képviseljen: ezt kell(ene) megmutatnia a jelenlegi ellenzéknek. Meg kellene mutatniuk, hogy ők tényleg mások lennének.
A cikk eredeti megjelenésének időpontja: 2020. október 22.
Kép: Huszti István (Index)
