Hosszú ideje érlelődik bennem egy kérdés: ha adott egy szervezet, amely arra hivatott, hogy a hallgatók érdekeit képviselje, akkor a hallgatók teljesen jogos elvárása, hogy az érdekeiket valóban képviseljék is, nem?

Kedves jelenlegi és majdani HÖK-elöljárók! Egyetértünk ebben? A szavak szintjén minden bizonnyal. Na, de a valóságban?

Mivel a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának harmadéves hallgatója vagyok, jelen írásom alapjául túlnyomórészt az ebben az intézményben tapasztaltak szolgálnak. Az alábbiakban kifejtettek azonban közel sem csak az én véleményemet tükrözik: számos barátommal, sok ismerősömmel beszélgettem, akik nagyon hasonlóan vagy pontosan úgy vélekednek, mint én egyetemünk Hallgatói Önkormányzatával kapcsolatban. Ahogy igaz az is, hogy az alábbiakban kifejtettek igencsak jól ismertek más egyetemeken is. A probléma tehát általános. Mindemellett egy rendkívül fontos ügyről, az egyetemi polgárok érdekképviseletéről van szó, így tehát (felelős egyetemi polgárként) kötelességemnek tartom az erről folyó előremutató, tiszteletteljes párbeszéd beindítását.

Jelen írásomban először a HÖK-kel kapcsolatos kritikai meglátásaimat – három részre tagoltan – ismertetem. Ezt követően számba veszem a pozitívumokat, amelyeknek a megléte üdvözlendő és amelyek megőrzésre érdemesek a későbbiekben is. Végül leírom, hogy számomra mit jelent(ene) a hallgatók tényleges érdekképviselete. Ennek a kívánatos helyzetnek a megteremtése ugyanis a célom, illetve – az universitas, vagyis az egy felé fordulás szellemében – helyesebb, ha úgy fogalmazok, hogy mindannyiunk közös célja!

Hallgatói érdekképviselet: papíron oké, de a valóságban?

Annak érdekében, hogy világossá váljon, mekkora a szakadék a hallgatói érdekképviselet elképzelt és ténylegesen megvalósuló dimenziói között, érdemes először megnézni, hogy a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény (a továbbiakban: Felsőokt. tv.) miképpen rendelkezik. A hallgatói önkormányzatokkal és a hallgatók képviseletével ugyanis az idézett törvény XVI. Fejezete foglalkozik, annak 60. §-ának (1) bekezdése szerint „A felsőoktatási intézményekben a hallgatói érdekek képviseletére - a felsőoktatási intézmény részeként - hallgatói önkormányzat működik”. Ezzel összhangban a jak.ppke.hu/hok oldalon rögzítették is, hogy „szervezetünk (a Hallgatói Önkormányzat - a szerk.) a karunkon tanuló hallgatók kizárólagos érdekképviseleti szerve”. Jól hangzik.

A Felsőokt. tv. 60. §-ának (7) bekezdése deklarálja továbbá, hogy amellett, hogy a hallgatói önkormányzat dönt működéséről, „A hallgatói önkormányzat részére érdekképviseleti tevékenysége körében utasítás nem adható”, míg a 61. § (3) bekezdése értelmében „A hallgatói önkormányzat véleményt nyilváníthat, javaslattal élhet a felsőoktatási intézmény működésével és a hallgatókkal kapcsolatos valamennyi kérdésben” – nem pusztán résnyi lehetőséget hagyva ezáltal a HÖK számára a hallgatók érdekképviseletére. Törvény által biztosított jogosultságok tehát rendelkezésre állnak, a valóságban azonban sokszor úgy tűnik,

mintha egy minden jogától megfosztott szervezet lenne a HÖK.

Hogy miért van ez így? Legfőképpen azért, mert maga a HÖK is rosszul méri fel a saját helyzetét: az idézett törvény ugyan a hallgatók képviseletére biztosít jogosultságokat, ennek ellenére a HÖK energiája döntő részét az operatív feladatok ellátására fordítja. Mi pedig maradunk képviselet nélkül.

Hiszen nem hallgatói érdekképviselet, amikor a HÖK köszönti a vendégeket egy-egy rendezvény alkalmával, amikor eseményt (bulit, nyílt napot vagy hasonlót) szervez, vagy amikor közzétesz egy, az egyetem által korábban már egyébként közzétett bejegyzést Facebook-on. Ahogy persze az sem érdekképviselet, amikor a HÖK arra emlékeztet, hogy holnap tárgyfelvétel és emiatt mindenki állítsa aktívra a félévét. Senki ne értse félre, ezeket a feladatokat szükségszerűen el kell végezni, és csak örülni lehet annak, ha vannak, akik meg is csinálják ezeket, de az operatív (pusztán gyakorlati elintézést igénylő és azt szem előtt tartó) feladatok ellátását összekeverni a képviselettel tévút.

A hallgatói érdekképviselet ugyanis egy olyan célkitűzés, amivel nem szabad hitegetni senkit és úgy tenni sem szabad, mintha az operatív feladatok elvégzésével valósulna meg: túl fontos és túl felelősségteljes célkitűzés ez ahhoz.

„Szinte a fű alatt surrant!”

Akármelyik focikommentátor szájából elhangozhatna ez a mondat, amikor a labda egy lapos lövést követően végig a földön csúszva, úgy jut el a kapuba, hogy szinte tényleg nem is látni a játékszert. A HÖK is így lövi – ha lövi egyáltalán – a góljait: a nyilvánosság majdnem teljes kizárásával. Nemhogy arra nincs rálátás, hogy mi hangzik el egy olyan ülésezésen vagy megbeszélésén, ahol az egyetemi polgárságot érintő kérdésekről van szó, de még csak az ezen ülésekre, megbeszélésekre összeállított napirendről sincs elérhető információ.

Ez pedig egyenesen okozója annak, hogy az egyetemi polgárok előbb bizalmatlanná vállnak képviselőik iránt, ahogy a képviseleti rendszer egészébe vetett bizalmuk is meginog, majd végül elfordulnak az egyetemi közélettől.

Feltehetően emiatt húzta meg a jogalkotó huszonöt százalékos részvételnél azt a határt, amelynek elérése a hallgatói önkormányzati választásokon szükséges ahhoz, hogy a hallgatói önkormányzat a jogait gyakorolhassa. Ez a részvételi küszöb főleg annak fényében tekinthető alacsonynak, hogy a szavazáson a HÖK-ösök, a jelöltek és az ő ismerőseik, barátaik is részt vesznek.

A nyilvánosság mellőzése mellett nem hozható fel érvként, hogy „bizalmas információkról is szó esik”. Két ok miatt. Az egyik, hogy az egyetemi polgársággal kapcsolatos ügyek nem kezelhetőek egy szűk csoport ügyeként, hiszen ezek mindannyiunkra vonatkoznak. A másik ok pedig, hogy ha egy ügy mégis diszkréciót igényel, akkor egyszerű ügyrendi szabályok alkalmazásával (például zárt ülés elrendelésével) kizárható a nyilvánosság, de akkor is csak egy-egy konkrét ügyben, amikor tényleg indokolt, semmiképpen sem általánosságban.

A nyilvánosság kizárása leginkább azonban akkor ismerhető fel, amikor egy adott ügy azt kívánja meg, hogy a hallgatók érdekét folyamatában képviseljék. Ez azt jelenti, hogy első lépésként fel kell karolni egy ügyet, azt behatóan megismerni és kialakítani egy álláspontot, amit aztán a konfrontációt vállalásával is, de képviselni kell. A legtöbb esetben mindezek egyikébe sem vonja be a HÖK jelenleg a hallgatókat. Mindössze a folyamat utolsó mozzanata, a tájékoztatás az, ami a nyilvánosság előtt megtörténik. (Ám ez sem mindig van így, például a kollégiumi felmérés kapcsán, azon túl, hogy hányan töltötték ki, semmit nem közöltek.) Ez pedig

a HÖK szerepzavara miatt alakult ki. Szerepzavarban van a HÖK, amikor úgy tájékoztatja kész tényekről, már eldöntött kérdésekről a hallgatókat, hogy előtte nem csatornázza be a hallgatók hangját azokhoz, akik döntést hoznak.

Jelenleg tehát úgy érezheti az egyetemi polgárság, hogy csak tájékoztatást kapnak a HÖK vagy az egyetem által az egyes döntésekről, nem pedig úgy élik meg, hogy már az elejétől kezdve folyamatosan részesei lennének egy ügynek.

Vannak más bajok is

A HÖK-kel kapcsolatos negatív kritikai megjegyzések sorát azon meglátások zárják, amelyek problémaként merülnek fel ugyan, ám jelentőségük önmagukban csekélyebb. Ugyanakkor, ha az ebbe a körbe tartozó egyes problémák összeadódnak, összhatásuk megközelíti a képviselettel és a nyilvánossággal kapcsolatos korábbi felvetések súlyát. Ilyennek tekinthető a belterjesség. Előbb-utóbb a legtöbb szervezet szükségszerűen valamilyen szinten belterjessé válik, ám ez nem jelentheti egyben azt is, hogy a körön belüliek kizárják azokat a körön kívül állókat, akik nyitnának a szervezet felé. Sokan úgy érzik, hogy körön kívüliek és ott is fognak maradni, hiába szeretnének beljebb kerülni. Sok oka lehet ennek, ilyen például, ha az egyes vezetői pozíciók elnyerését előre megkötött alkuk biztosítják, illetve, ha a felvételin egy szűkebb kör önkényesen (tehát nem érdem alapján) dönt arról, hogy ki lehet tag és ki nem. De ide sorolható az az eset is, amikor egy rendezvény hangulata már-már azt a benyomást kelti, mintha az igazából a HÖK-ről szólna.

A belterjesség problémájával szorosan összefügg az az arrogancia, amivel alkalomadtán néhány HÖK-ös felvértezi magát. Az ügyek mögé való látás, illetve azok alakításába való beleszólás azonban sosem lehet alapja annak, hogy egy egyetemi polgárral, aki nincs az előbb említettek birtokában, azt éreztessék, többed rangú polgára az egyetemnek. Megjegyzem, ezen arroganciát – egészséges mértékben – inkább az érdekérvényesítés során lehetne felhasználni, amikor arra van szükség, hogy egy HÖK-reprezentáns karakán módon képviselje a hallgatók álláspontját.

Szót kell még ejteni azon űrlapokról is, amelyek a HÖK Facebook-oldalán kerülnek közzétételre és amelyek némelyikére konkrétan nulla reakció érkezik (vizsgaidőszakkal kapcsolatos felmérés ilyen például). Ennek hátterében alighanem az áll, hogy ezekről az űrlapokról mindössze annyit tudni, hogy legyártotta valaki őket. Arra vonatkozóan – nemhogy személyi – semmilyen garancia nincs, hogy lesz-e bármiféle érdemi hatása a beküldött válaszoknak. A személyi garancia (vagyis az, hogy valaki személyesen foglalkozik a problémámmal) pedig fájóan hiányzik az olyan fajsúlyos esetekben, amikor a vizsgaidőszakban tapasztaltakról van szó például.

Keresni kell, de végül is akad

Van olyan tevékenysége a HÖK-nek, amit képviseletnek lehet nevezni. Ilyen például, amikor kiállnak az érettségi előtt álló diákok elé és igyekeznek minél jobb emóciókat kiváltani az egyetem iránt. Vagy amikor a gólyáknak segítenek abban, hogy mielőbb minél több ismerős arcra, barátra találjanak. Igaz ugyanakkor, hogy mindezen érdekképviselet azoknak szól, akiket még nem vettek fel (érettségi előtt állók), illetve akiket éppen felvettek (gólyák). De mi a helyzet így azoknak a hallgatóknak az érdekképviseletével, akik legalább egy félévet már eltöltöttek az egyetemen? Pozitívumként említhető továbbá a Pro Facultate nap megrendezése, amikor hallgatók hallgatótársaikkal és oktatóikkal – előadón, tantermen kívül – együtt tölthetnek el tartalmas időt. Hasonlóképpen az is, amikor a HÖK elnöke levelet ír egy-egy tanszékvezetőnek, annak jobb belátásra bírása vagy mulasztásának pótlása érdekében.

Meg kell jegyezni azt is, hogy bár a jelenleg hatályos szabályozás – ahogy bemutatásra került – több szempontból is tág lehetőségeket biztosít, egyúttal be is szűkíti a HÖK mozgásterét. A felsőoktatási intézmény például megtagadhatja a HÖK Alapszabályának jóváhagyását, ha az ellentétes az egyetem Szervezeti és Működési Szabályzatával (Felsőokt. tv. 60. § (3) bek.).

És akkor mi lenne a cél?

Mindannyiunk közös célja, hogy a HÖK megfelelően működjön, feladatait – köztük legfőképp a hallgatók érdekképviseletét – hatékonyan lássa el. Erre a következők megfontolásával kerülhetne sor.

Először is szükség lenne a mozgalmi jellegre, ami a lelkét adja az egésznek. Ez alulról történő szerveződést (önálló, független létet), belevaló kiállást és konfliktusvállalást, meg egy lobogó zászlót jelent. De jelent papír alapú aláírásgyűjtést és egy megafont is, ha arra van szükség. Ennek megvalósulásához szorosabbra kell fűzni a hallgatókkal való viszonyt, partnerként kell az egyetemi polgárságra tekinteni. Ez persze előfeltételezi, hogy olyan HÖK-ös képviselők szólítsák meg a hallgatókat, akik hitelesen képesek feltűnni az egyetemi közéletben. Ha ez sikerül, állítom, hogy lesznek sokan, akik – átérezve a mozgalmi szerepvállalás megkerülhetetlenségét egy egyetemi szervezet működésében – bajtársként állnak majd készen a segítségre. Egy egyetemi szervezet esetében tehát mindig fenn kell állnia annak a potenciálnak, hogy – amennyiben szükséges – erőt, pressziót legyen képes kifejteni érdekei (vagyis a hallgatók érdekeinek) érvényesítésére.

Szükség lenne egy olyan narratívára is, ami meghatározza a HÖK működését és amely követhetővé teszi a hallgatók számára is azt az irányt, amit a szervezet követ. Ehhez ki kell tűzni célokat, majd – azok elérése érdekében – meg kell határozni egy stratégiát. Ne a körülmények alakítsák tehát főként a szervezet működését, hanem a szervezet működése legyen a meghatározó a tekintetben, hogy a körülmények miképpen alakulnak. 

A nyilvánosság erejével élni kellene, nem pedig félni attól. A hallgatókat be kell vonni abba a folyamatba, amely egy ügy felkarolásától, annak lezárultáig tart. Hiszen a hallgatók azok, akik ismerik az ügyeket, illetve, akiknek az érdekeiről szó van. Nagyon nem mindegy, hogy egy-egy ügyet mekkora figyelem övez a hallgatók részéről: döntéseket képes befolyásolni az egyetemi polgárság véleménye. Főleg akkor, ha ez a közvélemény jól strukturált, összeszedett és rendszeres tájékoztatáson alapszik. Ez megvalósulhatna akár azáltal, hogy az ülések, megbeszélések nyilvánosan – akár online is – nyomon követhetőek lennének. Az országgyűlési vagy az önkormányzati ülésezések is nyilvánosak – ha már hallgatói önkormányzatról van szó, képviselőhölgyekkel és képviselő urakkal benne. A nyilvánosság kérdéséhez tartozik végül, hogy a HÖK hogyan viszonyuljon az egyetemistákat (is) érintő országos jelentőségű, részben akár politikai tartalmú ügyekhez. Felelős egyetemi szervezet számára ez nem kérdés: egy-egy közlemény formájában kiadott nyilatkozat alapvető kötelesség.

Demokráciában élünk, ami sok egyéb mellett azt jelenti, hogy szavazások útján választjuk ki azokat az embereket, akik döntéseket hoznak – olykor húsba vágóan fontos kérdésekben. Emiatt igenis tétje van, hogy kiknek szavazunk bizalmat egy-egy választás alkalmával. Ám nemcsak a parlamentben vagy épp az önkormányzatokban számít, hogy kik azok, akik képviselnek minket: számít a hallgatói önkormányzatokban is! A demokráciának jelen kell lennie tehát az oktatási intézményekben is. Már itt érezni és tudni kell, hogy a felelősség, ami a vállunkon van, nem pusztán teher, hanem lehetőség is: lehetőség arra, hogy beleszóljunk és ezáltal mi is formáljuk a közös dolgainkat. Erre tettem most kísérletet.

A cikk eredeti megjelenésének dátuma: 2021 február 22.

Kép: https://www.marktek.co.uk