Ha valami, ez tényleg még a Holdról is látszik.

Az új katatörvény miatt kialakult tüntetéshullám számomra olyan két, elsőre jelentéktelennek tűnő jelenetet is magával hozott, amelyek valójában nagyon pontos, egyben lesújtó diagnózist adnak arról, hogy hova jutott az ellenzék az elmúlt 12 évben.

Az első ugyanis arra világít rá, hogy az ellenzék mára teljesen kiüresítette mindazt, ami önmaga lényegét kellene, hogy adja, míg a második hűen demonstrálja azt a semmirekellő mentalitást, amivel az ellenzék ehhez viszonyul.

1) Lényegét veszített ellenzék

Az egyik tüntetés alkalmával egy kétségkívül lelkes, ám szónoki képességeit illetően nem túl tehetséges nő Petőfi Sándor „Dicsőséges nagyurak” című versét szavalta el. Az előadás közben két dolog járt a fejemben. Egyfelől az a Mácsai Pál, aki 1994-ben ugyanezt a verset szavalta el, de úgy, hogy azóta is etalonként hivatkoznak rá, ha versmondásról esik szó.

Másfelől viszont az fogalmazódott meg bennem, hogy ez a nő igazából egyetlen rossz szót sem érdemel. Amiatt ugyanis, hogy a tüntetésen résztvevők dühét egyáltalán nem tudta artikulálni, kizárólag az ellenzék okolható. Ez ugyanis nem az ő, hanem az ellenzék feladata kellene, hogy legyen, amely feladat elvileg a funkciójából fakad, illetve amelynek az elvégzéséhez tömérdek pénz, valamint tudás és tehetség is társul – elvileg. Csakhogy a valóság mást mutat, és mára – szerintem helyesen – az emberek többségében az a nézet erősödött meg, hogy

ez az ellenzék nem rendelkezik se tudással, se tehetséggel, a pénzét inkább Facebook-hirdetésre költi, és végül: hiába lenne ez a funkciója, a tüntetésektől maradjon távol.

Vagyis 2022 nyarára az ellenzék odáig jutott, hogy azzal tud a legtöbbet segíteni, ha inkább nem csinál semmit.

2) Semmirekellő mentalitás

Palkovics László miniszter éppen a Budai Vár egyik éttermében vacsorázott többedmagával, amikor a Momentum új elnöke, Gelencsér Ferenc egyszer csak egy Wolt-os futárral az oldalán felbukkant a kormánytag asztala mellett, és felfokozott hangulatban nekibuzdultak felkérdezni a politikust az új katatörvény kapcsán.

Az eset – bár gátlástalanságát tekintve kimagaslik – az én megítélésem szerint jól illeszkedik a tüntetéshullámot a Facebook-on interakciókkal meglovagolni igyekvő ellenzéki politikusok akcióinak sorába, amelybe többek között például Jakab Péter vagy Jámbor András is beállt. Mindez pedig azért vall pocsék attitűdre az ellenzéki szereplőket, és általában az ellenzéket illetően is, mert a katatüntetések nyomán minden eddiginél nagyobb mértékben fogalmazódott meg az emberek részéről az ellenzék haszontalanságának ténye a NER 12 éves fennállása során. Ennek ellenére azt látjuk, hogy

az ellenzék még ebben a helyzetben is képes úgy viselkedni, mintha ilyenről szó sem lenne, sőt, még úgy tesznek, mintha hasznos munkát végeznének.

Az előbb említett Jakab Péter például azáltal, hogy egy olyan videót tett közzé a Facebook-oldalán, amelyben megköti a cipőfűzőjét, ezzel kifejezve, hogy készen áll kimenni az utcára a kormány ellen tüntetni, vagy Jámbor András azáltal, hogy a tüntetők papírra vetett követeléseit Dömötör Csaba államtitkár kezébe nyomta az Országgyűlésben. Az őszinte szembenézés, és így a megfelelő következtetések levonása (elhagyni a politikai pályát, felszabadítva ezzel az utat egy konstruktív ellenzéki erő előtt) azonban elmaradnak, ami alól egyetlen ellenzéki párt sem kivétel.

Gelencsér megmozdulása is jól átadja, hogy az önreflexió képessége teljességgel hiányzik a térfelükön, ám gátlástalansága miatt még ennél is többet árul el az ellenzék mentalitásáról. Az akció gátlástalansága ugyanis abban áll szerintem, hogy egy éppen étkezéshez készülő embert támadnak le többen, teljesen váratlanul, és egy olyan problémával, aminek a megoldásához – általuk is tudottan – semmivel nem lesznek közelebb ezáltal. Mindez tehát csak arra szolgált Gelencsér részéről, hogy néhány bosszúszomjas, még ellenzéki szimpatizánst kielégítsen azzal, hogy kellemetlen, sőt, méltatlan helyzetbe hoz egy vezető fideszes politikust. Ezzel pedig az a gond, hogy mindaddig, amíg a mindenkori ellenzék nem ad garanciát arra, hogy esetleges kormányra kerülésük után nem fognak bosszúálló politikát folytatni, soha nem lesz többségük.

Igazi ellenzékre mindezekkel együtt (vagy pont, hogy mindezek miatt) természetesen szükség van, de nem arra, amely most ellenzéknek láttatja magát. A tét ugyanis a demokráciának egy igen fontos, ha nem a legfontosabb szelete: hangot adni az emberek akaratának.

A cikk eredeti megjelenésének időpontja: 2022. augusztus 7.

Kép: Béli Balázs (Alfahír)